Az ima kezdetén, sőt még az ima előkészítésekor is: mindig csendre van szükség. Erről lesz még lejjebb szó. A csendben pedig talán az első: figyeld meg, érezd át, merre is visz belső érdeklődésed. Gyakran az a feszültség a meghatározó, hogy „nekem kell most készülnöm imával.” Fontos lenne mindig azt is megfogalmazni: a magad számára mit vársz, végül is Téged mi vezet az ima kezdetén. Ilyesfajta kiindulópontjaink lehetnek:
Egyik sem rosszabb vagy jobb kiindulópont, mint a másik. A hangsúly inkább azon van: vizsgáld meg, hogy mihez van most hangulatod. Tudatosítsd, hogy honnan is indulsz!
Forrás: Tenálad van az élet forrása!
Ezt a néhány sort különösen is nekünk írták. Emlékszem egy körkérdésre: „Milyen segítségre lenne szükséged ?” Egy sereg regnumi vezető azt válaszolta: „Hogy a nap 25 órából álljon!”
Egyszerűen szólva azt mondhatjuk, hogy imádkozni valójában annyit tesz, mint a lassúságot tanulni. Az ima útján ugyanis egy kicsit lassabban éljük napjainkat, szünetet tartunk, többet hallgatunk, figyelünk, hogy komolyan vehessük, amit Ignác a lelkigyakorlatos könyve bevezetőjében mond: „Nem a tudás elégíti ki a lelket, hanem a dolgok belső érzékelése.”
Egy bölcs története így fejezi ki a lassúság felfedezését: Mikor élete titkáról kérdezték, a bölcs így válaszolt: „Ülök, mikor ülök, és állok, mikor állok, és megyek, mikor megyek.” Erre azt mondták: „Mi is ezt tesszük.” Amire a bölcs így válaszolt: „Nem, ti nem ezt teszitek. Mikor ültök, már álltok, mikor álltok, már mentek egyben, s mikor mentek, már megint ültök is.”
Mit jelenthet neked a lassúság felfedezése?
Jelentheti azt, hogy lassan állsz fel, azaz az ébredés után még egy kicsit fekve maradsz, hogy pár álomrészlet még eszedbe jusson, tudd, hogyan érzed magad, készülj az előtted álló napra, s végül hogy elmondj egy reggeli imát.
Hogy a reggelinél még nem kapcsolod be a rádiót, nem olvasol újságot, nem kezdesz egyből enni, hanem leülsz a családoddal beszélgetni.
Hogy kicsit lassabban mész dolgozni, akár gyalogtempóban.
Hogy a munkába vezető úton keresel egy templomot, amelyben pár percet eltöltesz.
Hogy a TV helyett elmélyedésre szánsz egy kis időt, és hogy egy lelki gyakorlatot végzel, pl. Bibliát olvasol.
Hogy elalvás előtt még egyszer visszatekintesz és egész napodat, az embereket, akikkel találkoztál, a nehéz és a jó helyzeteket Isten elé viszed.
Ha ezekben a hetekben semmi másra nem vállalkozol, minthogy egy kicsit lassabban élj, hogy az életet ne csak elfogyasztani akard, hanem egy kicsit böjtben élsz, ez határozottan megnöveli életed lelki minőségét.
Forrás: Tenálad van az élet forrása!
Az imát, főleg a komolyabb elmélyülést, Isten bensőséges megtapasztalását gyakran megzavarhatja a külső hangok, információk áradata. A lelkivezetők általában azzal oldják meg a problémát, hogy kijelentik, az imára való felkészülés „csönd felé fordulás”-t igényel, és mindenkit felszólítanak: lépjünk be saját belső csendünkbe, és arra a belső helyre koncentrálunk, ahol Isten Lelke lakozik.
Ez azonban nehezen kivitelezhető, hiszen továbbra is halljuk a hangokat, s tudat alatt tovább analizáljuk külső környezetünket. Létezik azonban néhány egyszerű technika, mely segíti a szükséges elmélyülést, a zavaró hatásoktól való szabadulást. Az itt következő három javaslat gyakorlati segítséget nyújt, hogy elhagyjuk a külső ingerek világát, s elmozduljunk belső énünk felé, s annak működésére tudjunk figyelni. Csoportunkkal beszéljük egyszer végig a következő pontokat, s minden komolyabb imádság előtt gondoljunk rájuk:
Ha ezeken a pontokon túljutottunk, a résztvevők megtalálták helyeiket, minden készen áll a kezdéshez.
„Jézussal töltött idő” Thomas F. Catucci nyomán.
Hányszor elhangzik ez a mondat! Sok vezető kifejezetten azzal küszködik, hogy a gyerekeket nem tudja rávenni arra, hogy nyugton üljenek.
Ez a téma sok kérdést vet fel. De talán jó, ha a vezető is elgondolkozik: mi segít nekem, hogy ráérezzek a csendes mozdulatlanság „jóízére”.
Ez csendben, nyugalomban végzendő gyakorlat.
„Légy csendes és tudd, hogy én vagyok az Isten” – mondja az Úr. Korunk emberét az idegfeszültség csapása sújtja, szinte lehetetlenné téve, hogy nyugodt legyen. Ha meg akar tanulni imádkozni, először azt kell megtanulnia, hogy csendben legyen, hogy megnyugtassa önmagát. A nyugalom gyakran imává válik, amelyben Isten titokzatos módon kinyilatkoztatja magát. A nyugalom gyakran imává válik, amelyben Isten titokzatos módon kinyilatkoztatja önmagát.
Végezzük el testi érzékelésünk tudatosításának gyakorlatát. Menjünk körbe egész testünkön, fejünk tetejétől egészen lábújjhegyünkig, ne hagyjunk ki egy részt sem…
Tudatosítsuk minden végtagunk érzékelését..Ha valamely tagnál nem érzékelnénk semmit, ott időzzünk tovább…Ha néhány másodperc után sem jelentkezik semmi érzékelés, haladjunk tovább…
Ha jól belejöttünk ebbe a gyakorlatba, remélhetőleg élessé válik bennünk annak tudata, hogy nincs olyan testrészünk, ahol ne jelentkezne különféle érzékelés… Pillanatnyilag azonban meg kell elégednünk azzal, hogy kissé hoszabban időzünk az érzéketlen részeknél, és aztán áttérünk azokra a részekre, ahol több az érzékelés…és így tovább.
Ahogyan élessé válik a tudatosság, olyan érzékelések is felmerülnek, amelyeket előbb nem vettünk észre… Egészen finom érzékelések, így érzékelni csak mélyen összeszedett és békés embereknek adatik meg.
Most tudatosítsuk egész testünket. Érezzük testünket mint a különféle érzékelések tömegét… Maradjunk meg egy darabig ennél, aztán térjünk vissza az egyes részek érzékeléséhez tudatosításához, fejünktől lábunkig…Aztán ismét maradjunk testünk egészének érzékelési tudatosításában…
Testünket mély nyugalom járja át. Ne engedjük, hogy ez a nyugalom elszórakoztasson. Csak tartsunk ki a gyakorlatban…
Nagyon fontos, hogy a gyakorlat idején ne változtassuk meg testünk helyzetét. Először ez nehéz lesz, de valahányszor mozdulni szeretnénk, vakarózni, izegni-mozogni, tudatosítsuk ezt a vágyat… Ne engedjünk neki, hanem tudatosítsuk olyan élésen, amennyire csak lehet…A tudatosítás az ösztönzést más érzékeléssé fogja alakítani.
Sok ember számára rendkívül nehéz ez a mozdulatlanság, fájdalmat éreznek, feszültek lesznek. Ha ez velünk történne meg, töltsünk el annyi időt, amennyit csak szükséges e feszültség tudatosítására… Hol érzem, mit érzek…és maradjunk ennél, amíg csak el nem múlik a feszültség.
Mindegy, milyen kényelmes testtartást alkalmazunk a gyakorlat elején, testünk tiltakozni fog a nyugalom ellen, fájdalmat, kínt fogunk érezni tagjainkban. Ha ez történik álljunk ellen a kísértésne, hogy megváltoztassuk testtartásunka, vagy mozgassuk végtagjaikat, s így enyhítsük a fájdalmat: csak a fájdalmat kell tudatosítanunk.
Egy buddhista lelkigyakorlaton azt kívánták tőlünk, hogy egyhuzamban egy óra hosszát üljünk, s ne mozduljunk. Én éppen keresztbe tett lábbal ültem; a térdembe és a hátamba olyan fájdalom vágott bele, hogy szinte keresztre feszített. Nem emlékszem, hogy életemben nagyobb fizikai fájdalmat éreztem volna, mint akkor. Az volt a feladatunk, hogy ez alatt az egy óra alatt tudatosítsuk testünk érzékeléseit. Az észlelt éles fájdalom szönyű volt. Elöntött a veríték, azt hittem, elájulok a fájdalomtól – míg csak el nem határoztam, hogy nem küzdök ellene, nem menekülök, nem kívánom elmúlását, hanem tudatosítom és azonosítom összetevőit. Legnagyobb meglepetésemre felfedeztem, hogy az, amit én „fájdalomnak” gondoltam, voltaképp nem csak egy, hanem sok érzékelésből tevődött össze: érzékeltem égést, húzódást, taszítást, nyomást, rándulást és valmi éles nyilallást. Ez utóbbi hol itt, hol ott jelentkezett, vándorolt egyik helyről a másikra. Egy pontot azonosítottam a fájdalommal. Amint mindezt megfigyeltem, rájöttem, hogy egészen jól elviselem a fájdalmat, sőt tudatosságomból még futotta más tetsrészek érzékelésére is. Életemben először tapasztaltam fájdalmat szenvedés nélkül.
Ha a gyakorlat alatt nem ülünk keresztbe tett lábbal, fizikai fájdalmunk nem lesz olyan éles, mint az enyém volt. Az elején kikerülhetetlenül tapasztalni fogunk valamilyen fájdalmat, mindaddig, amíg testünk meg nem szokja, hogy teljesen nyugodt legyen. Tudatosan nézzünk szembe a fájdalommal. Amikor testünk végre megnyugszik, bőséges jutalmunk lesz a békés szellő, amelyet a nyugalom hoz magával.
A vakarózás ingere minden kezdőt megkísért. Ahogy ugyanis finomodik a testi érzékelés tudatossága, tudatossá válnak azok a viszkető, szúró érzékelések is, amelyek egész idő alatt jelen vannak, de rejtettek maradnak tudatunk előtt. Ez egyrészt annak a lelki-fizikai megkeményítésnek az eredménye, amelynek legtöbben alávetik testüket, másrészt tudatosságunk durva voltának következménye. Ha ez a viszkető folyamat jön ránk, maradjunk tökéletesen nyugodtak, tudatosítsunk minden viszketési érzékelést, tartsunk ki a tudatosításban, míg el nem múlik a viszketés, és álljunk ellen a vakarózás kísértésének!”
Anthony de Mello: Úton Isten felé
